A „Ne hagyd magad!” program az értelmi fogyatékos, halmozottan sérült, valamint autista emberek kárára történő diszkrimináció felszámolását célzó sokszínű intézkedéscsomagot valósít meg. A program 2008 évben úttörő kezdeményezésként, újító módszertan alkalmazásával vállalata magára a célcsoportot érintő diszkrimináció jogi síkon való orvoslását, és az e feladatot kiegészítő más tevékenységek (hálózatfejlesztés, képzések, információs aktivitás) véghezvitelét.
A program elsődleges célcsoportját az értelmi fogyatékosok, halmozottan sérült és autista emberek, illetve hozzátartozóik alkotják. Másodlagos és harmadlagos prioritásként a más típusú, fogyatékossággal élő, illetve a többszörös diszkrimináció által érintett más védett tulajdonságokkal is rendelkező személyek mint fokozottan szenzitív csoport jelenik meg.
A program eredményeként a sérült emberekkel kapcsolatos emberibb, „egyenlőbb” elbánás és megoldási stratégiák elterjedése várható.
Az antidiszkriminációs programban három szervezet vesz részt megvalósítóként:
- a Kézenfogva Alapítvány
- az Autisták és Autisztikusok Országos Szövetsége
- és a Szimbiózis Alapítvány.
A fogyatékos emberek és az őket nevelő családok nagy hátrányban vannak a társadalom többi tagjához képest. Fokozottan hátrányos helyzetben vannak az értelmileg akadályozottak, hiszen az ő érdekérvényesítő képességük alatta marad még más fogyatékos csoportokhoz képest is.
A cél egy olyan hatékony érdekképviseleti rendszer kiépítése, amelyben maguk a kliensek kapnak lehetőséget, hogy egyeztessenek a számukra fontos kérdésekben és képesek legyenek közösen fellépni mind a helyi, mind az országos döntéshozók felé.
A program újszerűsége, hogy nem gyógypedagógusok és szociális munkások készítik fel az értelmileg akadályozott klienseket, hanem a feladatra alkalmas társaik adják tovább az ismereteket.
A VAN VÉLEMÉNYEM program szakmai anyagát a következő témakörök adják:
- milyen jogok illetik meg az értelmileg akadályozottakat
- hogyan lehet a problémákat megoldani
- mit jelent az összefogás ereje egy ügy megoldásánál
- hogyan lehet helyi szinten kialakítani érdekérvényesítő csoportokat
- hogyan lehet megszervezni egy találkozót a döntéshozókkal
- hogyan viselkedjenek a döntéshozókkal való találkozás esetén